Mezőkövesd Ifjúsági Tábor

Mezőkövesd Ifjúsági Tábor

Mezőkövesd Magyarország egyik legnépszerűbb és leglátogatottabb gólyatábor helyszíne.

Egészen nagy létszámú csoportokat is tudunk fogadni, teli kalandokkal, élményekkel és vidámsággal, közvetlenül a méltán népszerű Zsóry fürdő mellett.

A tábor

Egy remek gólyatábor helyszín egészen nagy létszámú táboroknak is.

A hagyományos gólyatáborok mellett egyéb HÖK rendezvényeknek is nívós helyet tudunk biztosítani, legyen az akár vezetői találkozó, vagy akár továbbképzés.

Strandröplabda, strandfoci, kosárpalánk, pingpong, lengőteke, no meg a strand és az élményfürdő közvetlen közelsége pedig sosem hátrány.

Örömmel vesszük a gólyatábor érdeklődéseket a lenti elérhetőségeinken, vagy akár kitöltve a jelen űrlapot.  >>>

Tábor

A tábor hatalmas területen fekszik, ahol gyerekek és felnőttek egyaránt szabadon, nagyon jól érezhetik magukat.

A táborban sok szabadidős sportolási lehetőség is található.

Rossz idő vagy esti programok esetén pedig kettő hatalmas terem is várja a gólyákat.

A strand és az élményfürdő pedig közvetlen a gólyatábor mellett található.

Szolgáltatások

  • strandröplabda és strandfoci pálya,
  • kosárpalánk,
  • lengőteke,
  • pingpong asztalok,
  • büfé……

Karaoke parti, táncos estek szervezésénél projektortfény és hangtechnikát is biztosítani tudunk.

  • 220 m2 -es és 260 m2 -es parkettás és tükrös nagytermek biztosítanak helyszínt a közös foglalkozásoknak, buliknak.

Garancia

A legjobb és hiteles árakat a Mezőkövesd Ifjúsági Tábor és a golyataborinfo.hu szerződésben garantálja.

Nyilatkozat: A jelen feltüntetett csoportos árak hitelesek, a valóságnak mindenkor megfelelnek. Más weboldalakon feltüntetett, főleg a jelenlegitől eltérő árakért semmilyen felelősséget nem vállalunk.

Mezőkövesd Ifjúsági Tábor 

Szállás

A tábor szállásán lakóegységek vannak az alábbiak szerint.

18 ágyas lakóegység – 1 db kétágyas, 1 db négyágyas és 2 db hatágyas fürdőszobás vendégszobából és egy közös társalgóból áll, melyben melyben hűtőszekrény is üzemel.

23 ágyas lakóegység – 1 db négyágyas, 1 db hatágyas és 2 db hétágyas vendégszobából és egy közös társalgóból áll, hűtőszekrénnyel. Ezekben a lakóegységekben a kétágyas szobák fürdőszobásak, a többi helyiség lakói a szintenként elhelyezett női és férfi fürdőszobákat használhatják.

Összesen 330 főt tudunk egyszerre elszállásolni. A fűtési időszakban pedig 180 főt.

Áraink

Szállás teljes ellátással
Ft/fő/éj
14 éves korig
9.900 Ft
14 év felett
Kérjék egyedi árajánlatunkat

A teljes tábor lefoglalása esetén egyedi kedvezményes árajánlatot adunk

Fűtési időszakban a fűtés árának megfelelő felárat számolunk fel.

 

1 éjszaka foglalása esetén: 500 Ft ágynemű mosatási díj kerül felszámolásra.

Áraink az ÁFA összegét tartalmazzák !

IFA  –  350 Ft, mely 18 év felett fizetendő

  • Fűtési időszakban a fűtés árának megfelelő felárat számolunk fel.
  • 1 éjszaka foglalása esetén: 500 Ft ágynemű mosatási díj kerül felszámolásra.

Egyéb + költség nincs !

Több éjszakás csoportoknál, érkezés napján vacsora, távozás napján reggeli van benne a feltüntetett árakba. Köztes napokon teljes ellátást (reggeli, ebéd és vacsora) szolgálunk fel.

Egy éjszakás csoportoknál a feltüntetett ár a vacsorát, szállást, és másnap a reggelit tartalmazza. Ebéd kérése esetén árajánlatot adunk.

  • Minden, a tábor területén található létesítmény (terem) és eszköz használata ingyenes !
  • Mosatási díj 2 éj foglalástól grátisz !
  • Nagy létszámú csoportok esetén, további kedvezmény, csak a fenti elérhetőségeken jelentkező csoportokra érvényesek !

Kapcsolat

Az alábbi elérhetőségeken keressenek minket bátran, hogy mielőbb a segítségükre tudjunk lenni.

Nyitvatartás

Egész évben !

Elérhetőség

Telefon:: +36 20 2639 410 Hr
Hétfőtől - péntekig 9.00 -16.00 óra között
Email: taborhelyszinek@gmail.com

Weboldalunk a kényelem és a lehető legnagyobb felhasználói élmény érdekében sütiket használ. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. Mi is az a cookie, vagyis a süti. Egy kis szöveges fájl, melyet gyakorlatilag szinte minden valamire való weboldal használ valamilyen formában. Ilyen például, mikor egy hírlevélre feliratkozás, vagy egy online adatlap van a weboldalon, melyek ezen sütik nélkül nem tudnának működni. FONTOS – A cookie-k által összegyűjtött információ nem teszi lehetővé sem nekünk, sem más, külső feleknek, hogy beazonosítsuk akár csak a nevedet, vagy elérhetőségedet, vagy egyéb, személyazonosításra alkalmas adatot. Az uniós szabályozás most viszont előírja, hogy ezt a tényt külön közölni kell minden egyes oldallátogatóval. Summa summárum Az unió szinte összes weboldalán, így a jelen taborhelyszinek.hu weboldalunkon is jóvá kell hagynod, hogy a lehető legnagyobb “élménnyel” böngészd oldalainkat, és a kényelmi funkciókat is használhasd. Kicsit viccesre véve a dolgot, ez olyan, mint ha nyaraláskor egy összetákolt putriba szállásolnak el a tengerparton, a földön hálózsákban aludva. Igaz aludhatsz a szomszédos öt csillagos szálloda királyi lakosztályának baldachinos ágyában is, ugyanannyi pénzért, de azt engedélyezned kell magadnak mondjuk egy gomb megnyomásával. Itt is ott is tudsz aludni, de azért csak kényelmesebb a királyi lakosztályban.

Bezárás