Táborozási nyilatkozat

Táborozási nyilatkozat ( gólyatábor )

( formanyomtatvány )

.

.

Április 1-től változott a táborozni készülő gyermekek egészségügyi igazolására vonatkozó eljárásrend a nemzeti erőforrás miniszter egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 19/2012 (III. 28.) NEFMI rendeletének 1-4. §-ai által módosított rendelet szerint.

Egyszerűsödik, az esetenként eddig időigényes táborozás előtti orvosi igazolás kiadása. 2012 áprilisától egy kötelezően kitöltendő szülői nyilatkozat váltja fel ezen igazolást, hogy a gyermek egészségesen, megfelelő egészségi állapotban megy közösségbe, táborba.

Ezt a tábor megkezdése előtt 4 napon belül kell formanyomtatványon igazolnia a szülőnek, gondviselőnek. A nyomtatványt a táborozás, gólyatábor szervezőjének kell átadnia a szülőknek, és kitöltve visszakérni, melyet a tábor ideje alatt a csoport vezetőjének magánál kell tartania ! A nyilatkozatnak a jogszabályban meghatározott alaki követelményeknek meg kell felelnie.

A rendelet vonatkozik minden táborozásra, így az iskolai táborok mellett az edzőtáborokra is.

 

 

A táborozási nyilatkozat adattartalma

( amit tartalmaznia kell a szülői igazolásnak )

 

1. A gyermek neve

2. A gyermek születési dátuma

3. A gyermek lakcíme

4. A gyermek anyjának neve

5. Nyilatkozat arról, hogy

5.1. a gyermeken nem észlelhetőek az alábbi tünetek:

5.1.1. Láz

5.1.2. Torokfájás

5.1.3. Hányás

5.1.4. Hasmenés

5.1.5. Bőrkiütés

5.1.6. Sárgaság

5.1.7. Egyéb súlyosabb bőrelváltozás, bőrgennyedés

5.1.8. Váladékozó szembetegség, gennyes fül- és orrfolyás

5.2. a gyermek tetű- és rühmentes

6. A nyilatkozatot kiállító törvényes képviselő neve, aláírása, lakcíme, telefonos elérhetősége

7. A nyilatkozat kiállításának dátuma”

.

.

Kész formanyomtatvánnyal is tudunk szolgálni….. az alábbi üzenetküldő segítségével ezt kérni is tudjátok tőlünk.

.

Neved (kötelező)

Email címed (kötelező)

Tárgy (kötelező)

Üzenet

.

.

.

.

.

Kulcsszó: gólyatábor, tábor



Parent page: Hasznos