Balatonszárszó Ifjúsági Üdülő

Balatonszárszó Ifjúsági Üdülő

Balatonszárszó a Balaton egyik legnépszerűbb települése, gondozott környezetével, nyári programjaival, kiépített ingyenes strandjaival.

A remek hangulatú táborunk a központtól pár percre, a Balatontól pedig csak 200 méterre helyezkedik el.

A tábor

Egy remek gólyatábor helyszín közepesen nagy létszámú táboroknak.

A hagyományos gólyatáborok mellett egyéb HÖK rendezvényeknek is remek helyet tudunk biztosítani, legyen az akár vezetői találkozó, vagy akár továbbképzés.

A táborozók rendelkezésére áll egy nagyon szépen parkosított füves terület is, saját medencével, így a strandolás nem csak a Balatonban, hanem helyben is megoldott.

Örömmel vesszük a gólyatábor érdeklődéseket a lenti elérhetőségeinken, vagy akár kitöltve a jelen űrlapot.  >>>

Tábor

A tábor nagyon szép, parkosított szabad területtel rendelkezik. A parkban egy nagy medence szolgálja a táborlakók szabadidős elfoglaltságát, így nem csak a Balatonban, de helyben is megoldott a folyamatos strandolás.

A táborban több szabadidős lehetőség található.

A Balaton csupán 200 méter távolságra található a tábortól.

Szolgáltatások

  • Kis füves focipálya, mini kapukkal,
  • pingpong,
  • csocsó, biliárd, darts,
  • saját medence.

Lehet nyársal, bográcsozni, vagy akár pihenni és napozni a medence partján.

Minden szinten különterem található a foglalkozásokhoz.

Az étterem pedig a közös programokhoz biztosíthatja a helyszínt.

Garancia

A legjobb és hiteles árakat a Balatonszárszó Ifjúsági Üdülő és a golyataborinfo.hu szerződésben garantálja.

Nyilatkozat: A jelen feltüntetett csoportos árak hitelesek, a valóságnak mindenkor megfelelnek. Más weboldalakon feltüntetett, főleg a jelenlegitől eltérő árakért semmilyen felelősséget nem vállalunk.

Balatonszárszó Ifjúsági Üdülő

Szállás

A tábor szállásépületében, három szinten egyszerre 150 fő kényelmes elhelyezésére van lehetőség, 32 szobában.

A táborozókat 4-6 fős fürdőszobás szobák, a szervezőket pedig 2-3 fős fürdőszobás szobák várják, szimpla illetve emeletes ágyakkal.

Minden szoba saját fürdőszobával rendelkezik !

Áraink

Ft/fő/éj
Szállás teljes ellátással
10.900 Ft
Csak szállás
6.700

A teljes tábor lefoglalása islehetséges.

  • Nyitvatartás: május 01 – szeptember 30

Áraink az ÁFA összegét tartalmazzák

IFA  –  500 Ft, mely 18 év felett fizetendő

  • Étkezési felárak: Vegetáriánus: +20% – Laktóz, gluténmentes: +50% – Sportolói adag: +20%
  • Egyszeri mosatási díj: 650 Ft/fő
  • Minden, a tábor területén található létesítmény és eszköz használata ingyenes !
  • Az emeleti részeken a közös helységek használata ingyenes !

Kapcsolat

Nyitvatartás

Május 01 - szeptember 30

Elérhetőség

Telefon:: +36 20 2639 410 Hr
Hétfőtől - szombatig 9.00 -18.00
Email: taborhelyszinek@gmail.com

Weboldalunk a kényelem és a lehető legnagyobb felhasználói élmény érdekében sütiket használ. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. Mi is az a cookie, vagyis a süti. Egy kis szöveges fájl, melyet gyakorlatilag szinte minden valamire való weboldal használ valamilyen formában. Ilyen például, mikor egy hírlevélre feliratkozás, vagy egy online adatlap van a weboldalon, melyek ezen sütik nélkül nem tudnának működni. FONTOS – A cookie-k által összegyűjtött információ nem teszi lehetővé sem nekünk, sem más, külső feleknek, hogy beazonosítsuk akár csak a nevedet, vagy elérhetőségedet, vagy egyéb, személyazonosításra alkalmas adatot. Az uniós szabályozás most viszont előírja, hogy ezt a tényt külön közölni kell minden egyes oldallátogatóval. Summa summárum Az unió szinte összes weboldalán, így a jelen taborhelyszinek.hu weboldalunkon is jóvá kell hagynod, hogy a lehető legnagyobb “élménnyel” böngészd oldalainkat, és a kényelmi funkciókat is használhasd. Kicsit viccesre véve a dolgot, ez olyan, mint ha nyaraláskor egy összetákolt putriba szállásolnak el a tengerparton, a földön hálózsákban aludva. Igaz aludhatsz a szomszédos öt csillagos szálloda királyi lakosztályának baldachinos ágyában is, ugyanannyi pénzért, de azt engedélyezned kell magadnak mondjuk egy gomb megnyomásával. Itt is ott is tudsz aludni, de azért csak kényelmesebb a királyi lakosztályban.

Bezárás