Fonyód Ifjúsági Tábor

Fonyód Ifjúsági Tábor

Fonyód, akkor Balaton és a nyár

Maga a település a déli part egyik népszerű üdülő helye a nyári időszakban, programsorozataival, kiépített ingyenes strandjaival méltán vonzza a vendégeket……

A tábor

Egy remek gólyatábor helyszín közepes létszámú táboroknak.

A hagyományos gólyatáborok mellett egyéb HÖK rendezvényeknek is nívós helyet tudunk biztosítani, legyen az akár vezetői találkozó, vagy akár továbbképzés.

Táborunk Fonyód kertvárosi részében, Alsóbélatelepen, közvetlen a Balaton partján, tágas, zöld környezetben található. Táborunk egyszerű, de tiszta, rendezett, minden igényt kielégítő ifjúsági tábor, parkosított fás szabad területtel, sportpályával

Örömmel vesszük a gólyatábor érdeklődéseket a lenti elérhetőségeinken, vagy akár kitöltve a jelen űrlapot.  >>>

Tábor

A tábor hatalmas, körbekerített, parkosított és füves területen fekszik, ahol gyerekek és felnőttek egyaránt szabadon, nagyon jól érezhetik magukat.

A táborban több szabadidős és sportolási lehetőség is található.

A strandolást a tábor mögötti part biztosítja. Kis túlzással, de reggel az ágyból belelehet ugrani a Balatonba ébresztő gyanánt….. De a város kiépített strandján is akár reggeltől estig találnak elfoglaltságot a táborozók

Szolgáltatások

  • 20×40 bitumenes pálya, kapukkal, kosárlabda palánkokkal,
  • 22×10 méteres terem (ebédlő),
  • asztalitenisz,
  • csocsó.

Elkészült az oldalt nyitott, de fedett létesítményünk, mely színpadként is funkcionálhat, de akár zenés táncos programok helyszíne is lehet.

A terembe projektor, dv és hangosítás is rendelkezésre áll, helyszínt biztosít a közös foglalkozásoknak, oktatásoknak.

Garancia

A legjobb és hiteles árakat a Fonyód Ifjúsági Tábor és a golyataborinfo.hu szerződésben garantálja.

Nyilatkozat: A jelen feltüntetett csoportos árak hitelesek, a valóságnak mindenkor megfelelnek. Más weboldalakon feltüntetett, főleg a jelenlegitől eltérő árakért semmilyen felelősséget nem vállalunk.

Fonyód Ifjúsági Tábor

Szállás

A gólyatábor 3 szintes szállásépületében egyszerre 130 fő kényelmes elhelyezésére van lehetőség. 

  • 18 db 6 ágyas (emeletes)  
  • 6 db 4 ágyas 
  • 1 db 3 ágyas szoba 

Minden szinthez közös, felújított vizesblokk tartozik.

Lehetőség van sátrak felállítására is, így akár nagy létszámú táboroknak is helyet tudunk biztosítani.

Áraink

Ft/fő/éj
Táborozás
Szállás
4.900
Szállás félpanzióval
-
Szállás teljes ellátással
8.900

A teljes tábor lefoglalása esetén egyedi kedvezményes árajánlatot adunk

Az árak csoportos árak, minimum 10 fős létszámtól érthető.

 

Áraink az ÁFA összegét tartalmazzák

IFA  –  400 Ft, mely 18 év felett fizetendő

  • Sátorban való szállás 1.500 Ft/fő – 4-5 fős sátrakat is tudunk biztosítani a hozott sátrak mellett. – A sátrakhoz külön vizesblokk tartozik.
  • Minden, a tábor területén található létesítmény és eszköz használata ingyenes !
  • Mosatási díj grátisz !

Kapcsolat

Nyitvatartás

Júniustól - szeptemberig

Elérhetőség

Telefon:: +36 20 2639 410 Hr
Hétfőtől - szombatig 9.00 -18.00
Email: taborhelyszinek@gmail.com

Weboldalunk a kényelem és a lehető legnagyobb felhasználói élmény érdekében sütiket használ. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. Mi is az a cookie, vagyis a süti. Egy kis szöveges fájl, melyet gyakorlatilag szinte minden valamire való weboldal használ valamilyen formában. Ilyen például, mikor egy hírlevélre feliratkozás, vagy egy online adatlap van a weboldalon, melyek ezen sütik nélkül nem tudnának működni. FONTOS – A cookie-k által összegyűjtött információ nem teszi lehetővé sem nekünk, sem más, külső feleknek, hogy beazonosítsuk akár csak a nevedet, vagy elérhetőségedet, vagy egyéb, személyazonosításra alkalmas adatot. Az uniós szabályozás most viszont előírja, hogy ezt a tényt külön közölni kell minden egyes oldallátogatóval. Summa summárum Az unió szinte összes weboldalán, így a jelen taborhelyszinek.hu weboldalunkon is jóvá kell hagynod, hogy a lehető legnagyobb “élménnyel” böngészd oldalainkat, és a kényelmi funkciókat is használhasd. Kicsit viccesre véve a dolgot, ez olyan, mint ha nyaraláskor egy összetákolt putriba szállásolnak el a tengerparton, a földön hálózsákban aludva. Igaz aludhatsz a szomszédos öt csillagos szálloda királyi lakosztályának baldachinos ágyában is, ugyanannyi pénzért, de azt engedélyezned kell magadnak mondjuk egy gomb megnyomásával. Itt is ott is tudsz aludni, de azért csak kényelmesebb a királyi lakosztályban.

Bezárás